Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

ateista

Basra-Iraq-Shiite-Muslim--007.jpg

Érdekes időpontban érkezett be egy Huffington Post cikk a Facebook oldalunkra egy like-olótól amely egy neurobiológiai előadásról szól, és arról, hogy felvetették, a radikális, fundamentalista hitet betegségnek lehetne nyilvánítani, és lehetne gyógyítani.

Érdekes, mert épp az utóbbi időben postoltam újra egy gondolatot arról, hogy a vallás az üldözési mániához hasonló betegség, egyfajta gyenge, vagy erősebb paranoia.

Érdekes a Huffington cikk azért is, mert ha utána járunk, akkor kiderül, hogy egy nagyon általános, víziószerű előadásból, amely sok mindenről szólt, kikaptak egy kis részletet. Különösen egy az előadás után a szokásos kérdések során beérkezett kérdésre adott választ kaptak ki.

Roppant érdekes a cikk azért is, mert maga az előadás a neurobiológiáról nagyon érdekfeszítő volt (a hanganyag meghallgatható itt), bár nekem egy kicsit hype-nak tűnik, amikor bizonyos előadók ilyen nagy víziókat adnak elő. Ilyet más is tudna. A tudományos ismeretterjesztő része nagyon általános, a vízió része meg hát nem tudomány. Még nem tudomány, és általában roppant nehéz megjósolni, hogy a tudomány merre fog fejlődni. Gondoljuk csak meg, hogy a mobiltelefon jövőjét sci-fi írók sem vííionálták előre, szinte az összes sci-fi vonalas telefonokkal képzelte el a 21. századot is!

Kathleen Taylor, az Oxfordi Egyetem kutatója Walesben adott elő a Hay Festivalon, amely nem is egy tudományos konferencia, és egyébként Budapesten is megtartották. Az előadása a neurobiológia jövőbeli lehetőségeiről szól. Hogy ez a tudomány lesz a domináns, hogy megváltoztatja a tudományról alkotott képünket, és olyan dolgokat fogunk elérni, amelyet csak sci-fikben álmodtunk, mint gondolatolvasás, az álmok rögzítését, befolyásolását.

A sok ötlet, és jövőbeli perpsektíva közül az egyik az volt, és ezt mint mondtam, a kérdések során mondta el Taylor (kb 50 percnél hangzik el a felvételben), az az, amit a Huffington cikke felkapott. Érdemes leszögezni a következőket:

1) Taylor szélsőséges fundamentalistákról beszélt.

2) Taylor nem csak hitről beszélt, hanem más káros berögződésekről.

3) Taylor nem beszélt arról, hogy konkrétan mi lenne a beavatkozás, és jelenlegi technikával ez még nem is reális elképzelés.

4) Taylor azonnal hozzátette, hogy itt az emberi szabadságjogok felől igen aggályos kérdések merülnek fel.

Szeretnék ehhez pár dolgot hozzátenni:

i) Amikor egy olyan kérdésről van szó, hogy milyen betegségeket mikor és hogyan gyógyítsunk, az nem csupán tudományos kérdés, és nem a tudomány dönt ezekben a kérdésekben.

ii) Ennek következtében a tudomány semmiképpen nem fog a jövőben agymosással valamiféle diktatórikus hatalmat létrehozni. Ha ilyesmi létrejön, az politikai döntés lesz, politikusok lesznek felelősek érte, és a választók.

iii) A tudomány felkínál bizonyos ismereteket és lehetőségeket bizonyos technikákra. Az, hogy bizonyos készülékeket kifejlesztenek-e, az már az ipar felelőssége, hogy engedélyezik-e ezeket a készülékeket, hogy engedélyezik-e a használatukat, és milyen feltételekkel, az pedig az állam felelőssége, és politikai döntés kérdése. Tehát amikor a címben azt vetem fel, hogy a tudomány meggyógyíthatja-e a vallás betegeit, akkor nem csak a technikai lehetőség a kérdés, hanem az etikai döntés is kérdés, ami viszont nem a tudomány kérdése, így nem is lehet arról beszélni, hogy a tudomány gyógyít. A tudomány felkínálhatja a gyógyítás elvi lehetőségét.

iv) Bár a tudománynak nem feladata az etikai kérdésben való döntés, láthatjuk, hogy a tudósok jó esetben mégis figyelmeztetnek ezekre az etikai aggályokra. "Az egyik ember pozitívuma a másik ember negatívuma lehet."

Szeretnék kiemelni Taylor előadásából pár véleményt, amely szintén nem annyira szilárd tudományos eredmény, hanem az előadó véleménye, amely nem is annyira direktben jött elő, hanem egyfajta hallgatólagos előfeltételként:

A) A radikális fundamentalizmust lehet nem szabad döntésnek, hanem elmezavarnak, egyfajta obszesszív-kompulzív betegségnek is tekinteni.

B) A radikális fundamentalizmust általában mégsem tekintik betegségnek.

C) Ha betegségnek tekintenék, gyógyítható lehetne a jövőben.

D) A vallás annyi rossznak az okozója világunkban ("heck of a lot damage")

És végül az én véleményemmel zárnám ezt a cikket, mert fontos, hogy ne az jöjjön le ebből, hogy a militáns ateisták már megint agymosással akarják üldözni a vallást.

I) Én azt gondolom, hogy egy demokratikus társadalomban egy teljes jogú, szabad, tehát többek között ártatlan embert, aki semmi bűnügyet nem követett el, nem szabad semmiféle agymosásra kötelezni. Egy szabad embernek joga van nem gyógyíttatni a betegségét. A vallásszabadsághoz való jogot továbbra is fent kell tartani.

II) Ellenben azt, hogy mit tekintünk betegségnek, azt általánosabban venném: nem csak a fundamentalista radikális vallás betegség. A fundamentalizmus a vallásos betegség extrém változata, ez az elmérgesedett betegség, amelynek szimptómái már feltűnőek, és mindenki észreveszi őket. De ez csupán a betegség "végső stádiuma". A betegség enyhe formája maga a vallás. Minden hívő egy állandósult gondolkodási hiba, egy elmezavar áldozata.

III) Ha egy fundamentalistát elítélnek, például terrorizmus miatt, akkor a neurobiológiai kezelés már kevésbé tűnik húzósnak, de evvel is vannak aggályaim. Elvégre a bűnözőket más esetben is ritkán köteleznek ilyenre elítélteket. Például aggályos lenne az, ha egy bűnözőt mondjuk agresszivitás-csökkentő hormonális kezelésre köteleznének.

Összességében tehát az emberi szabadságjogok miatt nem a kezelés az, amit én szorgalmaznék, annál inkább szorgalmaznám a tisztánlátást, hogy nevén nevezzük a dolgokat: a vallás betegség. Ezt nem azért fontos kimondani, hogy kezeltessük őket, hanem azért, hogy tisztában legyünk azzal, hogy problémájuk van. Ugyanis a gyógyulás első lépése a probléma elismerése. A gyógyulást én már az emberekre magukra bíznám. Érvelni, segíteni lehet nekik, de alapjában maguknak kell megtenni a lépést a függőségmentes élet felé.

Komment 0 | Reblog! 0 |

A vatikáni diktatúra és a reform?!

Címkék: demokrácia, hit, vatikán, katolicizmus

koldus.jpg

Most olvastam egy cikket a New York Times egyik cikkét, amely a Vatikán működéséről és reformjáról szól. Aki követte a híreket ebben a témában, annak sok ismétlés van a cikkben, engem egy gondolat ragadt meg, és ezt gondoltam tovább:

“Whoever is appointed, they get absorbed by the structure. Instead of you transforming the structure, the structure transforms you.”

azaz:

"Bárkit is választanak meg, beolvadnak a struktúrába. Ahelyett, hogy megváltoztatnák a struktúrát, a struktúra változtatja meg őket."

Emlékszünk? Anélkül, hogy politikai állást foglalnák, nem volt hasonlóról szó Magyarországon az MSZP és Gyurcsány kapcsán? És itt most tényleg nem az a fontos, hogy itt ki melyik politikai oldalon áll, hanem, hogy ismerünk ilyen jelenséget más területeken.

Érintőlegesen én is írtam hasonlót nemrég, amikor arról írtam, Bergoglio konzervatív pápa, nem fogja akarni az egyházát úgy megreformálni, ahogy azt ma a saját híveik többsége igényli. Nem fognak jelentős lépést tenni a homoszexualitás, az abortusz, az eutanázia és a fogamzásgátlás elfogadása felé.

Amit Bergoglio esetleg szeretne megreformálni, az az, hogy az egyház legyen anyagilag szerényebb, ne legyen korrupt. Legalábbis, ha az Assisi Ferencre való utalásai, és korábbi szerény életmódja nem egy nagy színházi produkció. Egy ilyen reform ugyan részben teljesítene pár olyan igényt, ami a hívek többségének szimpatikus, de fentebb írtam, melyek azok az igények, amelyeket Bergoglio bizonyára nem akar keresztül vinni, legalábbis, ami a nézeteiből kivehető.

No de ahogy utaltam rá, és ahogy a NYT véleménye is megerősíti, Bergoglio valószínűleg még ezzel sem lesz sikeres. A cikk sok olyan információt tartalmaz, amely ezt a Vatikán tényleges működése alapján megindokolja. Én itt egy sokkal általánosabb kitekintést adok nem csupán arról, hogy a Vatikán reformja reménytelen, hanem arról, hogy mindezért végül is a hit felelős.

Vegyünk példának egy politikai pártot! Sok párt belső működése nem túl demokratikus, másoké demokratikusabb. A Fideszt például sokan kritizálják azért, mert belső működése igen korlátoltan demokratikus. Vannak olyan pártok, amelyek könnyebben megváltoztathatóak a híveik igénye szerint, mások kevésbé. A kevésbé demokratikus, megrögzöttebb pártok, amelyek nem változtathatóak meg, idővel teljesen eltávolodnak a híveik igényétől, és a hívek lassan otthagyják őket. Persze lehet, hogy van egy elég fanatikus réteg, akik kitartanak, és akiknek butasága bosszantó lehet. Az is gond, hogy a pártok választéka sokszor nem elég nagy, és a szabad versenyt bizonyos tényezők csökkentik. Köztük az is, hogy ha nagyon sok ember közönyös lesz, és ezzel nem befolyásolja a pártok kiválasztódását. Mert ugye hasonlítható ez a folyamat sok szempontból az evolúcióhoz, de ez most túl messze vezetne.

Vegyünk ezzel szembe egy tudományos labort! A laborokat, a laborvezetőket, a professzorokat, a különböző tudományos fokozatokat, a különböző intézmények vezetőit nem a népképviseleti demokratikus úton választják, ezek a mechanizmusok tehát nem működnek. Működik viszont a szabad versenynek egy talán élesebb formája. Ha egy tudományos labor nagyon rosszul működik, akkor nem fogadják el a cikkeit a folyóiratokban, a konferenciákon. De folyóiratok és konferenciák is vannak elegen, és ők is versenyeznek egymással. Versenyeznek a laborok ugyanakkor támogatásért, pénzért, ipari kapcsolatokért, és hasonlókért. Nyilván a tudományban is van csalás, korrupció, bizonyos szűk területeken lehet monopolhelyzet, sokszor nem érvényesül az érdem. Sok kritikát tudnék írni, de az egész tudomány fejlődését ez nem állítja meg.

Ha egy egész állam működése rossz, akkor demokratikus esetben választások útján próbálnak olyan pártokat a hatalomba helyezni, akik ezen lehetőleg javítanak. Ennek a folyamatnak is van sok nehézsége, ezt most Magyarországon nagyon is látjuk. Aztán még olyan is lehet, hogy egy ország olyanokat helyez hatalomba, akik diktatúrát hoznak létre, és akkor azon már csak a forradalom tud változtatni, illetve más országok, országok feletti szervezetek, mint az ENSZ és az EU hathatnak az országra. Ugye ez is elég ismerős? Egy érdekes jelenség az emigráció, amely végül is az országok egymás közötti versenylének kezdeti formája, és erre is látunk példát Magyarországon. Az államok szabad versenyéről egyelőre még nem beszélhetünk, de alakulgat a dolog. Végletes helyzetben egy ország háborúba is kerülhet egy másik országgal, és akkor emiatt változhatnak meg nagyon a dolgok.

A Vatikán azonban nem tagja az EU-nak, az ENSZ-nek sem. Megélhetésének nem annyira más országokkal való kereskedés az alapja. Ezért nincs rajta akkora külső nyomás, mint például Magyarországon. Területileg és lakosságra maga a Vatikán jelentéktelen. Nem fog megtámadni senkit, és más országok is békén hagyják. A Vatikán kapcsolata más országokkal speciális, hiszen a Vatikán hívei szerte vannak szórva a világ országaiban, és így az a szerencsés helyzet van, hogy ezek az országok a saját törvényeikkel viszonylag jó tudják kezelni a problémák egy részét. Így például a fogamzásgátlás minden országban legális, ami jó dolog. Azzal a mellékes hatással jár, hogy így a katolikusok annyira nem is szenvednek az egyházuk bigottsága miatt. Talán ezért is békélnek meg jobban a helyzettel. És azzal a hatással is jár, hogy más országoknak nem kell a Vatikán felé nyomást gyakorolnia, hiszen saját törvényeikkel megoldják a probléma nagy részét.

De ha az emberek nem is békélnének meg a Vatikánnal, akkor se tudnak mit csinálni, hiszen nem ők választják sem a pápát, sem a bíborosokat. Ezek egymást választják, és ezzel a népképviseletiség egyáltalán nem valósul meg. A katolikus híveknek nincs különösebb befolyása a Vatikán működésére.

Egy dolgot tehetnének a katolikus hívek: elhagyni az egyházat. Ha sokan nem vallanák katolikusnak magukat, sokan kilépnének az egyházból, sokan nem keresztelkednének katolikusnak, akkor az a Vatikánra komoly hatást gyakorolna. Az, hogy ez hogy sok kilépőnek milyen következménye lenne, az országonként változik. Magyarországon például jelenleg hiába vallaná sokkal kevesebb ember magát katolikusnak, a katolikus egyház pénzbeli támogatása ettől nem sokkal csökkenne. Az egy százalék függ ettől, de nem úgy, hogy annyi pénz esik ki, mint amennyi a kilépők felajánlása. Ha pedig sok ember egyáltalán nem vallja magát vallásosnak, attól az egyházak össztámogatása nem változik. Az össztámogatás ugyanis 0,9 százalékig garantált, és csak a leosztás függ a felajánlásoktól.

A legnagyobb probléma azonban itt mégiscsak a hit. A hit miatt az emberek nehezen fordulnak el az egyházuktól. Ha egy tudományos labort mondjuk pénzügyi korrupción érnek, akkor kevés ember tartana ki mellettük, akármennyire is igazak azok az eredmények, amikre jutottak. Kevés ember hisz a tudósban, kevés ember hisz a laborban, levés ember hisz az egyetemben vagy a kutatóintézetben. Egy pedofil tudós nem tudna kibújni a bírósági felelősségre vonástól. Ha pedig egy tudóst csaláson érnek a kutatásban, akkor onnantól ugrott a tudományos kutatási eredménye.

De a hit lényege, hogy nem számít a valóság, az igazolás, a logika. Ha a hívő hisz a vallása tanításában akkor is, ha a valóság nem támasztja alá, akkor is, ha ellentmondásos, és akkor is, ha a valóság akár egyenesen ellent is mond neki, akkor ugyanez a hívő miért ne tartana ki az egyháza mellett, akkor is, ha korrupt, akkor is, ha pedofilok, és akkor is, ha ellent mondanak az ő valós életének például a fogamzásgátlásban?!

A politikában már rosszabb a helyzet, hiszen a hívek sokszor kitartanak a pártjuk mellett akármennyire buktak le korrupcióval, csalással, vagy akármennyire bizonyultak rosszak a kormányzásban. Végül is itt is egyfajta nem vallásos hitről, erős ideológiáról van szó.

A hit esetében nem is lehet szó kutatási csalásról a kutatási munkában, hiszen nem kutatnak. A hitben minden csalás, legalábbis hasból bemondás. Nincs mögötte kutatómunka, igazolás. A pedofíl esetekben pedig sok pap megmenekült a felelősségre vonás elől. A legtöbb katolikus meg azért csak kitart az egyháza mellett. Akárcsak a legelvakultabb politikai hívek. Amíg pedig a katolikusok kitartanak az egyházuk mellett, addig a Vatikán ugyan miért változna?! A Vatikán jelenleg olyan, mint egy politikai párt, amelynek sok híve kitart mellettük, holott egyáltalán nem értenek egyet a tanításukkal, egyáltalán nem elégedettek a működésükkel. Azon kívül pedig garantált állami támogatást kapnak, amely messze túl megy a támogatottságuk arányán.

Tessék kérem nem keresztelkedni, nem felajánlani az egy százalékot, és kikérni a sok egyházi támogatást, amit az állam ad az egyháznak! Ha megcsappan a Vatikán bevétele, hátha észre veszik magukat! Szerintem nem, és akkor mennek a levesbe.

Komment 0 | Reblog! 0 |

ateista

Van élet a transzcendencián túl! Brendel Mátyás blogja

Facebook

Ateista és Agnosztikus Klub on Facebook

Címkefelhő

Utoljára kommentelt bejegyzések